- Veled akart beszélni… nemtom…- húztam meg a vállam.

- Oks… majd visszahívom. – dobta le a telefont az ágy sarkába, majd kényelmesen hátradőlt, ami azt váltotta ki hogy rám dőlt.

- Áúúú… - sikítoztam.

- Ez tök kényelmes így…- vigyorgott… azaz halottam a hangján hogy vigyorog.

- De… - kapkodtam a levegőt. – nekem nem! – nyüszítettem, majd ütlegelni kezdtem –gyengéden – a vállát.

- Most mondd, azt hogy dagadt vagyok!- háborodott fel.

- Az vagy… digi dagim!- nevettem.

- Jóó…- vágta be a műdurcit – megjegyeztem!- szállt le végre rólam, majd az ablakhoz ment, karba tett kezekkel nézett ki rajta.

- Most megsértődtél? – ültem fel az ágyon.

- Chhö.. – cümmögött.

- Tom baby!- mentem oda, majd átöleltem a derekát, és elkezdtem csókolgatni a nyakát. De ő csak állt, mint egy fa.

- Hagyjál, jó?- ment ki az erkélyére, majd rágyújtott. Felhúztam a szemöldököm… ezzel megsértettem? De hát ez istenem, egy vicc volt.

- Jajj ne legyél már durci…- mentem ki, de meg is bántam. Mert zokniba voltam, és hideg volt a kő. – És ne cigizz!- mondtam. Útálom, ha a közelembe cigiznek.

- Miért? Az én házam. Az én szobám erkélye.

- Á… ezen megsértődtél?- vetettem rá egy lenéző pillantást, ahogy beleszívott a cigibe.

- Igen…- mondta ridegen.

- Jó… tudod Kaulitz nem azért jöttem át hogy összevesszek veled. De te mindenen felfújod magad. Akkor menny a kis Roxykádhoz ő úgy is csak meg akarja basz*tni magát. Elmész, megdugod, eljössz. Vele nem is kell beszélni… - emeltem fel a hangom.

- Tudod mit? Megyek is!- elnyomta a cigit, majd kiviharzott a szobából. Csak álltam ott leblokkolva. Tényleg elmegy? Odamentem a korláthoz, majd láttam, hogy mérgesen beleül a Cadillacba, és elhajt. A szemeim megteltek könnyel. Tényleg elmegy? Szóval csak egy éjre kellettem neki. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, majd elindultam lefele. Nem köszöntem, mert senkit nem láttam lenn… felvettem a cipőm, majd kiviharoztam a házból.

[ Hallgasd: http://www.youtube.com/watch?v=gpj4g-oHEVI]

Mikor kiléptem a Kaulitz ház kapuján, elkezdett esni azt eső. Sóhajtva húztam össze magamon a pulóver cipzárját, és elindultam amerre a lábam vitt. Miért ilyen kegyetlen velem az élet? Útálom! Mindig nekem rossz. Először, az hogy Letti elmegy. Aztán Tom megsértődik. Wikivel összevesztem. Miért vagyok ilyen hülye? Erről csak ÉN tehetek. Mindenkit elmarok magam mellől. De miért? Igazságtalanság.

A szemeimbe megint könnycseppek jelentek meg… elegem volt. Senki előtt nem szeretek sírni, de itt ki kellett adnom magamból mindent. Csak egy idézet járt a fejembe „I love walking in the rain 'cause no one knows I'm crying...” [ magyarul: Szeretek az esőben sétálni mert ilyenkor senki sem tudja hogy sírok... ]

Ez igaz volt. Szeretem az esőt. Már a könnyeimtől alig láttam. Előkerestem egy zsebkendőt a zsebemből, majd kifújtam az orrom, és megtöröltem a szemeimet. A park felé vettem az irányt. Lassan lépkedtem… megnyugtatott az eső. A természet is. Mikor odaértem a parkba, leültem egy padra. Körülöttem mindenki futott. Menekült az eső elől. Nem értem miért futnak. Ez egy jó érzés hogyha hideg esőcseppek esnek rád. Megnyugtató. Felültem a pad támlájára, a kezeimet a zsebembe tettem és csak néztem az előttem elterülő tavat. Melybe a kacsák rázták magukat [ az eső miatt] A hajam teljesen elázott… a hajam? Az egész ruhám… mindenem. Még a cipőm is. Megráztam a fejem, majd elindultam. Nem akartam hazamenni. Senkivel nem akartam beszélni. Elindultam tehát a sétáló utcán.

Az üzletekben az eladók nézték az esőt. Előfordult egy-két vevő is. De inkább futó emberek. A járda szélén mentem. Így a parkból kifele jövet, az autók felfröcskölték rám a sarat. Tiszta víz és mocskos voltam. Meghúztam a szám, majd tovább sétáltam üveges szemekkel. Épp az egyik gyorsbüfé parkolóján vágtam át, mikor megláttam egy ismerős kocsit…

[ ZENE KI! EZ BE:

http://www.youtube.com/watch?v=BKWQ6D4VuOY

]

( a klip elejébe tekerj bele 0:53 mp.ra! )

A kocsi Tomé volt. Hunyorogva néztem be az ablakán. Azaz csak távolról. Meglepetésre Tom és Roxy ült benne. Nevetgéltek. Elképedve néztem ahogy ott suttognak egymásnak, és néha elcsattan egy csók is. A szemeim ismét könnyekkel lettek tele. Miért? Miért? Csak ez járt az agyamba. Megráztam a fejem, majd letöröltem a könnyeim. Tudtam. Tudtam hogy ismét ezt fogja velem csinálni. De miért? Lehajtottam a fejem, majd elindultam megint csak valamerre. Közbe a kocsiba Tom észrevett. Megismerte a hajam. A szőke hosszú hajat. A ruhám.

- Mi baj?- simogatta meg az arcát Roxy

- Se… semmi. Semmi!- mondta, majd megrázta a fejét.

- Nem… megyünk…el hozzám?- suttogta a lány a fiú fülébe.

- Bocs Roxy de most nem jó. Kérlek szállj ki!- sütötte le a szemeit a rasztás.

- Míí?- lepődött meg Roxy. – Nem teheted ezt! Csak úgy kidobsz? TOM!

- Bocsi… légy szíves!- mutatott az ajtó felé.

- Rendben! De ezt még nagyon meg fogod bánni!- mutogatott majd kiszállt, és segg rázva elment. A fiú elindította a kocsit, majd követte a lányt. Tudta hogy nem rosszallásból mondja ezt a lány. De ő mégis felkapta a vizet.

Közbe én valamelyik utcában sétálgattam. Visszagondoltam azokra a képekre amikor ott suttogtak Tomék. Fájt.

A rasztás befordult egy kisebb utcára. Felcsillant a szeme. Ott ment a lány. Sietősen rálépett a gázra,majd bevágott a lány elé.

Ijedten álltam meg. Valami őrült majdnem elütött. Mikor megláttam hogy Tom az, száj húzogatva kikerültem a kocsit.

- Lara!- kapott utánam a raszta, majd magával szembe fordított.

- Mi van? –kérdeztem bunkón.

- Ne haragudj! Hirtelen felkaptam a vizet… - hajtotta le a fejét.

- Nem Tom! Nem haragszom, de nagyon rosszul esett hogy Roxanával bájcsevegsz… és ahogy otthagytál… mi van veled? Valami rosszat mondtam? Jó oké, lehet hogy megbántottalak. Bocsi. De az hogy semmibe vettél… ez fájt. –mondtam őszintén, és közbe a szemébe nézetem.

- Tudom…de…- mondta – Menjünk el egy szárazabb helyre!- fogta meg a kezem, de én kirántottam.

- Nem! Te mész csak! Nem mi! TE!- mondtam, majd továbbálltam.

- Lara! Ne csináld!- mondta, már pár perc múlva a kocsiból. Ott kísérgetett. Csak körbeforgattam szemeimet. – Lara! Kicsim… beszéljük meg!- beszélt hozzám ismét. Én mintha meg se hallottam volna, tovább lépkedtem.

- Menj el!- utasítottam.

- Lara… kicsim. Szeretlek…. – mondta. Leblokkoltam. Ilyet még senki nem mondott nekem. Azaz nem fiú.

- M…mm…mi?- sápadtam el.

- Igen… gyere, beszéljük meg!- mutatott a másik ülésre.

- Oké…- suttogtam.