Már csak fél óra van a kezdésig... nagyon izgulok...
Tom megfogta a karom, Bill meg Viciét.
-Gyertek már- és elkezdtek rángatni minket az öltözőbe.- Fél óra múlva kezdünk.
Miután már bent ültünk a terembe merészkedtem megkérdezni, hogy minek "hurcoltak" ide minket.
- A koncertek előtt, mindig együtt kell lenünk fél órával kezdés elött.- monda Georg és megtoldotta még egy bélgáz eregetéssel.
- GEOEG!- kiabáltunk azonnal Vicivel de a többiek csak vigyorogtak.
- Te majom, nem tanultál illemet?- kérdezem röhögve.
- Hagyd, ez szokás... ha nem fingik koncert előtt balszerencsénk lesz.- mondja Gusti.
- Akkor Georg, fingjál annyit amennyit szeretnél, csak előtte előveszek egy gázmaszkot- nevet Vici.
- Jah kösz... minket meg megdöglesztenél Georg gázában.- mondtam én is vigyorogva- Ezt megjegyeztem.
Ezután csönd telepedett a teremre... néha-néha Tom akkordjai törték meg a csendte, vagy Gustav "dobolása". Tom állandóan ki-be mászkált a WCre és a 4. ilyen alkalomra, már nagyon felidegelt, de inkább csöndben ültem és vártam. Körübelül egy 20 perc után bejött David.
- 5 perc kezdésig... gyertek.-mondja.- Lányok... ha akartok, jöhettek...
Mi csak bólintottunk és követtük a 4 srácot. Egy fa ajtó előtt álltunk meg végül. A rajongók sikítoztak és már most nagyon hangosak voltak, pedig a fiúk még fel sem mentek.
-2 perc!- szólt oda valaki.
- Hát akkor sok sikert srácok.- mondom mosolyogva.
Majd Vicivel, mindketten végig öleltük őket.
- Ne izguljatok minden csúcs szuper lesz és...
- Georg indulj a helyedre, Gustav a dobok mögé. - szólt oda egy emberke.
Mindketten elindultak, de én még Georg után kiabáltam.
- Ha lehet, ne fullaszd meg a rajongókat!- kacsintottam rá.
Eleresztett egy futó mosolyt, majd eltűnt az egyik díszlet mögött. Tom, remegő kézzel a nyakába akasztotta a gitárját, de annyira izgult, hogy nem tudta bedugni a csatlakozót. Egy idő után, már nem bírtam nézni, hogyan szenved, úgyhogy segítettem neki.
-Nyugi, minden tök oké lesz.- mondtam tök kedvesen, miközben már én is paráztam. Ő csak rám nézett a barna bociszemeivel, de kivételesen, annyira izgultam, hogy még zavarba se jöttem.
Egy segítő emberke odament a faajtóhoz és kinyitotta.
-Tom, kezdheted.
Erre a fiú el kezdte játszani a Ready, set, go! alap akkordjait, majd elindult a színpadra. Hallottuk mikor megérkezik, mivel a fanok teli torokkal kiabáltak.
Fél perc múlva, már Bill is beszált. A koncert háromnegyedéig mi a fa ajtón keresztül hallgatuk a fiúk tevékenységét, de utánna, odajött hozzánk egy stábtag és figyelmeztetett minket, hogy 1 szám és mi jövünk. Ahogy vége lett a számnak, Bill elkezdett beszélni és tudtuk, most kell elfoglalnunk a helyünket. A szintetizátor, egy díszlet mögöt, kapott helyet, ami a szám eleje után felemelkedik és láthatóaká válunk. Mi titokban besurrantunk mögé és elfoglaltuk a helyünket. Bill befejezte a mondókáját és felvezettem a dalt, majd bekapcsolódot Vici és a többiek. Bill, a földön gugolva énekelt. Ezután lassan felemelkedett a díszlet. A rajongók kiabáltak nekünk egyet, ami nagyon jól esett és elmosolyodtam. Mikor felpörgött az egész, Bill elkezdett mászkálni, ugrálni és énekeltetni a közönséget. Ök meg csodák-csodájára, tudták a szöveget és nem is akárhogy. Az egész csarnok zengett a hangjuktól és Vici és én sem bírtuk megállni, hogy ne kezdjünk el énekelni. Nagyon jó hangulatot teremtettek a fanok és a végén, már sajnáltam, hogy le kell mennünk. A fiúk is leszambáztak velünk, hisz úgy volt, hogy ez az utolsó szám. De a rajongóknak, ez nem volt elég. Visszahívták a fiúkat, és ők mentek is. Három ráadás szám után gyorsan lejöttek a színpadról. Én meg felkapcsoltam magam hiperszónikus sebességre.
- Gyerekek! Ez nagyon állat volt! Imádom! Ügyesek voltatok! Tetszett nekik!
- Lana, nyugi- mondja, miközben egy üveg ásványvizet hajt le.
- Ja bocs, ti sokat ugráltatok.- folytatom.- Segítsek vmit???
- Igen... fogd be.- szól fáradtan Tom és leveti magát az öltözőben az egyik fotelba és egy kólát bontogat.
- Oké-oké, de...- sajnos nem tudtam tovább folytatni, mert Vici befogta a szám.
Egy- két óra múlva, már mindenki a hotelben volt és valószínű, mindenki alud... kivéve én. Mát megint sírva ébredtem. Már a napjaimhoz tartozott, de kettő-három hét alatt sem tudtam megszokni. Most is nyílt az ajtó, mint mindig. Ő volt az aki minden éjjel meglátogatott és megvigasztalt.
- Mi a baj Lana?
Én csak feküdtem az oldalamon, háttal az ajtónak.
- Ha elmondod, jobban fogod érezni magad.
- Igazad van, mondjuk már minden északa elmesélem neked.- mondtam halkan.- Tudod, meséltem azt a kis bakit, ami karácsonykor a garázsban történt Tommal. És mindig visszaálmodom... de csak azt ahogy hazudok neki. De anyira szörnyű. Nem tehetem meg, hogy kiteszem a média késdöféseinek, a rajongók fújjoló szavának... jobb így minden... én egyedül maradok és szenvedek, Tom meg éli a saját életét gond nélkül.- ömlöttek belöllem a szavak és a könnyek.
Az én "lélekgyógyászom" odafeküdt mellém és átkarolta a derekam. A válamra hajtotta a fejét.
Melegség és biztonságérzet tört rám, de vmi más volt, mint mikor Bill ölel át. Más volt az illat mint amit megszoktam, olyan illata volt...
- Miért nem hagyod, hogy ő döntsön erről?
Én hátrafodúltam és szembetaláltam magam vele.
- Tom...
De ő csak az ajkaimra tette a mutató ujját és így szólalt meg.
- Sss... aludj...
És én ezekre a szavakra, szinte azonnal, akaratom ellenére, elaludtam.