Egy átlagos reggel volt, egy átlagos nyöszörgő felkeléssel. Az óra kattogott, a telefon rezgett és cikázva villogott, szirénázott, hogy ideje felkelni. Szinte már szokásomhoz híven csaptam le mindkettőt és nagynehezen kimásztam a jó puha ágyból. Ránéztem az ágyam fölött lévő festményre, ami az egyetlen olyan művész-énekest ábrázolta akire felnézek, Bill Kaulitzot, majd meg is jegyeztem az orrom alatt elmormolva, hogy "na neked nincsenek ilyen problémáid...". Eltűntem fél órára a fürdőszobában, ahogy az szokott lenni, majd bementem a gardróbba és kerestem magamra ruhát. Végül egy sötét csőnadrág, fehér ing, fekete nyakkendő és egy fekete magassarkú mellett döntöttem. Bedugtam a hajvasalóm, vártam kb. másfél percet amíg bemelegedik, addig megfésültem a vállig érő festett fekete hajam. Közben előjött a szobámból az én fekete kandúrom, Mamo is, kaját követelve. Gyorsan bontottam neki egy Gourmetet és letettem a tálkájába, elkezdett enni én meg visszaszaladtam és kivasaltam a hajam. Ránéztem az órára és elsápadtam...
-Aztarohadt! mindjárt elkések! - lerohantam a ház előtt álló hófehér Porsche Cayenne Turbomhoz és bepattantam, bekötöttem magam, a táskám az anyósülésre dobtam és beindítottam a motort, kihajtottam a Rosenstrasseról rá a Karl Liebknecht Straßera és végig az Unter den Lindenen...
-na ezeknek megint nincs jobb dolguk... - néztem jobbra mikor pirosat kaptam a lámpánál az Unter den Linden sétányra a sok nyüzsgő turistára, majd ebben a pillanatban megint zöld lett a lámpa, így beletapostam és előzgettem a kocsisorokat, mivel már késésben voltam. Végig a Wilhelmstraßen, majd lefordultam balra Dorotheenstraßera, ott megint balra fordultam a Ebertstraßen aztán a körforgalomba a Marchstraße felé, végül tettem egy balkanyart a Einsteinuferre és leparkoltam az UDKB (Universität der Künste Berlin) előtt. Berohantam, volt aznap 3 órám, tehát kb. 4 és fél óra múlva szabadultam délután egy körül. Örültem neki, hiszen még volt néhány dolgom... de először is elmentem a Cupcake Berlin Friedrichshainba és vettem egy doboz "Pretty in Pink" sütit és két db "Sweet Jane"-t. Összesen kb. 30 eurot hagytam ott, de a heti édességkészletet begyűjtöttem. Elindultam haza vissza az Unter Den Lindenen... hatalmas dugóba keveredtem, hála a drága Alexanderplatznak. Ott mindig történik valami... vagy útfelújítás, vagy baleset, vagy valami szervezet karneválozik a jogaiért. A lényeg annyi, hogy már megint beállt a sor rendesen... körülöttem rengeteg "B" (Berlin fenségjelzése) rendszámos autó, csak az enyémen volt "M" (München). Talán még ki is néztek onnan... bár igen, a kis Cayenne nagyobb fél méterrel mint a kis BMW-k. A dugó lassan még a Karl Liebknecht Straßen is folytatódott.. már másfél órája ott szenvedtem, közben hallgattam valami idióta zenét a rádióban.
-Menjél már a szaroddal! - csaptam a dudára az előttem "haladó" fehér Audi Q7-est szidva. - Hogy lehet valaki ennyire terápiás? Hogy kaptál te jogosítványt? - mérgelődtem morogva. Közben eszembe jutott, hogy keresek valami hallgatható CD-t, ezért áthajoltam a kesztyűtartóhoz és ott matattam és a szemem sarkából láttam, ahogy picit mennek előre a sorok, ezért én is nyomtam egy pici gázt és rögtön egy satuféket, de abban a pillanatban egy csattanás és egy rántást éreztem, a légzsák kinyílt és pofánnyomott amikor feltápászkodtam az anyósülésről... akkor láttam meg, hogy az előttem álló fehér Audi meg se mozdult, belementem a hátuljába... felkaptam a vizet, közben megindult a sor és az Audi is előttem, én meg indexeltem neki jobbra mint a vadállat, hogy álljon félre. Leszorítottam és kiugrottam a Porscheból, bevágtam az ajtaját, közben az Audiból is kimászott egy vékony, fekete hajú férfi akit a dühtől meg se ismertem.
-Normális vagy? Mit képzelsz?! Ez egy Cayenne baszod! Nem tudsz vezetni? Tudod mekkora kárt okoztál?! - mutattam a Porsche karcos lökhárítójára és a kitört bal első lámpára. A férfi köpni-nyelni nem tudott annyira meg volt illetődve, de én folytattam...
-Különben is! Mit állsz meg előttem? Oké, hogy dugó van, de mit állsz meg? Miért nem mész ha lehet menni?! - ordítoztam vele, mert nagyon felkaptam a vizet azon, hogy a családtagként tisztelt autómat "megsértette".
-Őőő.. ne haragudj, de te voltál a hibás - szólalt meg selymes és finom férfias hangján, ami amikor a fülembe jutott valami ismerőset sejtetett, de a tudatom még mindig nem volt annyira tiszta, hogy a szürke sapkás, napszemüveges magas férfit felismerjem..
-Én? TE álltál meg előttem kicsicsillag! És még azt mondják, hogy a nők nem tudnak vezetni.. höh! - csaptam az autóm oldalára.
-De a mi sorunk nem is ment előre... - folytatta nyugodt, de magyarázkodó hangon, azért látszott rajta, hogy ennyire mostanában még senki se osztotta le.
-Mi? Nem ment? Dehát a mellettünk lévők mentek - néztem értetlenül
-De a mi sorunk nem ment. - mondta és elővette a telefonját
-Uh.. akkor bocs, csak eléggé idegesít a dolog - néztem az autóm elejére
-Hívjunk rendőrt? - levette a napszemüvegét és közelebb jött az Audi hátuljához, megnézni a kárt amit a Cayenne eleje nyomott oda... az illatát éreztem már messziről és ahogy tisztult a fejem a rendszámát is megismertem...
-Basszus! - szólaltam meg amikor beugrott, hogy kivel van dolgom
-Mivan? Mid tört még össze? - kérdezte immár flegmán
-Őőő.. semmi, semmi. Kérsz sütit? - kérdeztem kedvesebben
-Mi? Sütit? - nevette el magát - Mi baj kislány? Az előbb még úgy leordítottál, hogy azthittem leesik a hajam, most meg sütivel kínálsz? - nézett rám picit kinyitva az ajkait és értetlenül
-Cupcakeba vettem sütit, amíg a rendőr kiér, addig majszolhatnánk - bemásztam a sütiért a kocsiba és megkínáltam vele
-Hát... köszi - vett el egy "Sweet Jane" sütit.
-Őőő.. ne haragudj az előbbiért, rossz napom van, mindenhonnan elkések meg minden.. - kezdtem magyarázkodni
-Nekem sincs ma jó napom - folytatta - és mindegy mostmár megtörtént, majd elviszem a szervízbe azt kész
-Izé... Bill - mondtam ki picit félve - tudom, hogy nem ez a megfelelő pillanat, de adnál nekem egy autogrammot? Vagyis izé.. nem nekem, hanem a kishúgomnak - hebegtem
-Mi? Azt hittem nem tudod ki vagyok, azért ordítozol velem - elmosolyodott - szóval ismersz
-Hát most őszintén? Én nem ismertelek fel először annyira dühös voltam... de én bárkit leordítok, ha valami gondom van vele... - mondtam halvány mosollyal a szemébe nézve
-Na hol az a papír? - vette elő az alkoholos filcet
-őőő.. hát a papír.. aaz.. - bemásztam megint a Cayennebe és kitéptem egy lapot az egyik füzetemből - tessék itt van - adtam oda neki
-Oké - elkezdte aláírni, de elrontotta - Basszus... na jó, akkor a másik oldalára írom, oké? - megordította a lapot, aminek a másik oldalán egy hatalmas szív, egy mögüle kikandikáló "sün-frizurás" Bill, és a szívbe írt nagy nyomtatott "KAULITZ" felirat volt, amit még első órán unalmamba firkáltam a lapra - Ho.. Hoppá! - vigyorgott
-Mi? - néztem oda és gyorsan elkaptam előle a lapot - ez nem az amire gondolsz! ezt nem én rajzoltam - teljesen összezavarodtam és elpirultam
-Akkor ki rajzolta? - nézett rám "na ne mondd, hogy nem te voltál" nézéssel
-őőő.. a húgom. Igen, a húgom tegnap... tegnap este - magyaráztam ki magam
-nem baj, aláírom - elvette tőlem a lapot és aláírta a szív alatt.
-akkor hívjak rendőrt?
-hmm... hívsz rendőrt, vagy elintézzük egymás közt? - kérdezte és közelebb lépett... a szívem kivitte a százhuszat, az illata átjárta az egész testem és beleremegtem ahogy a gyönyörű szemeivel pislogott, az az arc, azok az ajkak, az a pisze orr... libabőrös lettem a közelségétől...
-hhh.. - sóhajtottam - hát nem is tudom...

Folytatás következik ;)